Kucsma szerint felderített a Gongadze gyilkoság <br/>

Vágólapra másolva!
Leonyid Kucsma ukrán elnök kijelentette, hogy a rendelkezésére álló információ szerint a nyomozás gyakorlatilag felderítette Georgij Gongadze gyilkosait. Az újságíró az Ukrajinszka Pravda című internetes kiadvány vezetője tavaly eddig ismeretlen körülmények között lelte halálát.
Vágólapra másolva!

Az ORT orosz állami televízió "Itt és most" című adásában a műsorvezető kérdésére válaszolva hétfő este Leonyid Kucsma közölte: "Amennyire van róla információm, a gyilkosok kilétét gyakorlatilag felderítették." Az államfő hozzátette, hogy a gyilkosságnak szerinte "politikai indítéka is volt", de egyik változatot sem tudja kizárni. Megjegyezte, hogy újságírókörökben Georgij Gongadzét nem a hatalommal szemben álló ellenzékiként ismerték.

Georgij Gongadze, az Ukrajinszka Pravda című internetes kiadvány vezetője tavaly szeptember 16-án tűnt el útban kijevi otthona felé. Számos ellenzéki erő Leonyid Kucsma elnököt vádolta meg az újságíró "eltávolításával".

(MTI)

Korábban:

(2001. május 8.)