Kurta lesz a német kancellár ausztriai látogatása<br/>

Vágólapra másolva!
Gerhard Schröder német kancellár a korábbi tervekkel ellentétben, csupán 24 órát tölt Ausztriában. Ottléte alatt pedig több olyan személyiséggel is találkozik, akik neves résztvevői a Schlüssel és az ÖVP elleni parlamenti kívüli mozgalomnak. Az ÖVP szerint ez a viselkedés a szankciós politika folytatása más eszközökkel.
Vágólapra másolva!

Amíg Gerhard Schröder német kancellár május 26-ára tervezett bécsi látogatása, illetve annak programja máris viharokat kavar Németországban és Ausztriában egyaránt - legalábbis a médiában -, míg Wolfgang Schüssel osztrák kancellár igyekszik úgy tenni, mintha minden rendben lenne.

A nizzai EU-csúcson megbeszélt találkozó eredetileg tervezett három napját a német fél 24 órára csökkentette, és Schröder előzetes programja szerint, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) elnöke, Alfred Gusenbauer fogadja a repülőtéren, majd egy megbeszélés után a két politikus a "Kritikus választók" nevű szervezet tavaszi ünnepségén vesz részt Bruno Kreisky (SPÖ) egykori kancellár házában. Másnap Schröder André Heller színész és költő otthonában találkozik azokkal, akik részt vesznek az Osztrák Néppárt (ÖVP) és a jobboldali populista Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) koalíciója elleni parlamenten kívüli és kulturális ellenállásban. Schröder csupán egy alig fél-egy órás hivatalos találkozón és ebéden vesz részt Schüsellel, valamint az elnöki hivatalban tesz - szintén rövidke - udvariassági látogatást.

A német sajtó Schröder programját sértésnek értékeli, a Passauer Nachrichten című lap például a bécsi kormánynak szánt "büntető expedíciónak" minősítette a vizitet.

Schüssel kancellár kitart eddigi magatartása mellett, amellyel azt érzékelteti, hogy az EU 14 tagállama által a bécsi kormány ellen - az FPÖ kormányba való bevonása miatt - meghirdetett szankciók feloldása óta minden normálisan zajlik. Ez azonban nem egészen van így: a kormány tagjai máig meglehetősen ritkán részesülnek az EU tagállamai részéről a kétoldalú találkozók "megtiszteltetésében", legyen szó az osztrák politikusok külföldi útjairól, vagy külföldi államférfiak bécsi látogatásairól.

A szankciókban vezető szerepet vállaló Németországról Schüssel még nem olyan régen azt mondta, hogy a nizzai találkozó igen fontos volt, s "Gerhard és én egymás mellett ültünk, s nem csupán a szó földrajzi értelmében vagyunk szomszédok". A bécsi kancellári hivatal a vizittel kapcsolatban mindössze annyit közölt, hogy a két kancellár közötti "tárgyilagos munkakapcsolatban bízik", a sajtó pedig azt emelte ki, hogy Schröder kancellárnak joga van hivatalos programja előtt neki tetsző magánprogramot bonyolítani.

Andreas Khol, az ÖVP frakcióvezetője azonban nem titkolta bosszúságát, amikor kijelentette: a szociáldemokraták részéről ez a szankciós politika folytatása más eszközökkel.

Tény és való, hogy minden jel arra utal: a feszültségek nem simultak el annak ellenére sem, hogy Berlin és Bécs történetesen közösen követeli az Európai Unió bővítése kapcsán a munkaerő szabad vándorlására bevezetendő hétéves átmeneti rendezést.

(MTI)