Halálra köveztek Iránban egy pornószínésznőt<br/>

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Az Entehab című iráni lap szerint a kivégzést a teheráni Evin börtön udvarán hajtották végre. A 35 éves nőt egy árokba temették és addig dobálták kővel, míg meg nem halt. A lap úgy tudja, hogy nyolc évvel ezelőtt tartóztatták le hosszas nyomozás után, és azóta börtönben volt.

Az elítélt, akinek személyazonosságát nem közölték, több pornófilmben szerepelt, amelyet a rendőrök lefoglaltak. Az egyik jelenetben véletlenül lefilmeztek egy villanyórát, amelynek sorozatszáma alapján azonosították a helyszínt és így bukkantak a nő nyomára.

A pornószinésznőt "korrupció" és házasságtörés címén ítélték halálra. A házasságtörésnek önmagában is halálra kövezés a büntetése az Iránban 1979 óta érvényben lévő iszlám törvénykezés szerint.

(MTI)