Szerbia: gerillák adták meg magukat <br/>

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Negyvenhárom albán fegyveres adta fel magát Koszovó és Szerbia közigazgatási határán a NATO vezette békefenntartók (KFOR) előtt.

A Presevo, Medvedja és Bujanovac Felszabadítási Hadserege (UCPMB) szakadár albán csoport tagjai hétfő délután Muhovac falunál adták meg magukat a KFOR amerikai és orosz katonáinak. A békefenntartók három teherautónyi fegyvert, lőszert és robbanóanyagot is lefoglaltak.

Személyazonosságuk megállapítása után a KFOR szabadon engedi őket, jelentették szerbiai források.

A gerillák - nagyrészt Koszovóból Szerbia déli részébe átszivárgott albánok - tavaly kezdtek fegyveres harcot a jugoszláv erők ellen a Koszovó menti biztonsági övezetben, hogy elérjék három, jelentős albán lakossággal rendelkező szerbiai község Koszovóhoz csatolását.

Az UCPMB hétfőn nyilatkozatban vállalta, hogy május végéig leszereli és feloszlatja szervezetét, fegyveresei közül az elmúlt napokban már több mint százan megadták magukat. Szerbiai források korábban több, mint három ezerre becsülte a fegyveres albánok létszámát.

A tavalyi jugoszláv hatalomváltás - és macedóniai albánok fegyveres felkelése - után a KFOR beleegyezett, hogy a jugoszláv biztonsági erők fokozatosan visszatérjenek a Koszovó körüli biztonsági övezetbe, abba az öt kilométer széles sávba, amelynek létrehozásában a NATO 1999-es légicsapásai után egyezett meg a NATO és a jugoszláv vezetés. Az elvileg fegyvermentes övezetet az UCPMB gerillái szállták meg.

Ellentmondásos nyilatkozatok láttak napvilágot az egyik UCPMB-parancsnok, Muhamet Xhemaili sorsáról. Szerb források előbb közölték, hogy őrizetbe vették a férfit, később pedig azt állították, hogy Xhemailit a KFOR fogta el és a Bondsteel amerikai támaszponton tartózkodik.

A bázis szóvivője ezt cáfolta és közölte, nincs tudomásuk Xhemaili esetleges koszovói tartózkodásáról.

(MTI)