Az ukrajnai ortodox egyházi vezetők nem hajlandók találkozni a pápával<br/>

Vágólapra másolva!
II. Alekszij pátriárka, az orosz ortodox egyház feje vasárnap Bakuban kategorikusan kijelentette, hogy II. János Pál pápa közelgő ukrajnai látogatása alatt az ortodox egyházi vezetők semmilyen körülmények között nem találkoznak a római katolikus egyház vezetőivel.
Vágólapra másolva!

Moszkva és egész Oroszország pátriárkája az azeri fővárosban újságírók előtt így nyilatkozott: semmilyen találkozó semmilyen szinten nem jöhet létre a pápa és az ukrajnai ortodox egyház képviselői között.

A pátriárka emlékeztetett arra, hogy a - Moszkvának való alárendeltséget elismerő - Ukrán Ortodox Egyház (UPC-MP) egész püspöki kara ellenzi a pápalátogatást, és az egyház vezetője, Volodimir pátriárka külön levelet is küldött a római pápának, amelyben kizárta bármiféle találkozó lehetőségét.

A moszkvai pátriárka azt is kijelentette, hogy II. János Pál egy hónapon belül sorra kerülő ukrajnai útja rontani fog a szovjet utódállamban levő felekezetek viszonyán.

(MTI)