Helyhatósági pótválasztásokat tartanak Olaszországban<br/>

Vágólapra másolva!
Több mint hatmillió olasz állampolgárt hívtak vasárnap ismét az urnákhoz, hogy második fordulóban szavazzanak az ország hetvenhét városi és két megyei polgármesterének személyéről.
Vágólapra másolva!

Május 13-án egyszerre rendeztek parlamenti és részleges helyhatósági választásokat Itáliában. Több helyen azonban az egymással versengő polgármesterjelöltek egyike sem kapta meg a megválasztásához szükséges többséget, így pótválasztásokra volt szükség, ahol a két legjobb eredményt elért jelölt méri össze erejét.

A parlamenti szavazáson a Szabadságjogok Háza (CDL) jobbközép pártszövetség aratott győzelmet a balközép Olajfa koalíció felett. Mivel több kulcsfontosságú városban nem dőlt el még a harc a két nagy blokk között, a helyi pótválasztás eredményei - ha nem is módosítják az alapvető országos erőviszonyokat - fontos hatalmi bástyái lehetnek akár az egyik, akár a másik félnek.

Ezért Silvio Berlusconi, a CDL vezére és az ország leendő miniszterelnöke az utóbbi két hétben személyesen is belevetette magát a helyhatósági választási kampányba. Így Torinóban megtámogatta a CDL jelöltjét, Roberto Rossót az Olajfa emberével, Sergio Chiamparinóval szemben. Az első fordulóban csekélynek bizonyult a különbség kettőjük között: az előbbi 44,4, az utóbbi pedig 44,9 százalékot szerzett. Rómában nem kisebb személyiség indult harcba a polgármesteri székért, mint Walter Veltroni, a balközép legerősebb pártját alkotó Baloldali Demokraták (DS) főtitkára. Ellenfele a CDL színeiben küzdő Antonio Tajani. A balközép jelöltje 48,3, a jobbközép embere pedig 45,1 százalékot kapott az első menetben.

A dél-olaszországi Nápolyban is elkeseredett a küzdelem a balközép jelölt, Rosa Russo Jervolino és a jobbközéphez tartozó Antonio Martusciello között (egyelőre az előbbi vezet 48,8 százalékkal ellenfele 45,7 százalékos eredményével szemben). Ebben a városban a végeredmény hatással lehet a tartományi elnök, a DS-hez tartozó Antonio Bassolino helyzetére is, aki ugyancsak személyes jelenlétét vetette be Jervolino diadala érdekében.

Berlusconi szövetsége számára a mostani pótválasztás a május 13-i győzelem megerősítését jelentené. Sok helyen a helyhatósági szintű megméretés jó alkalom lenne a CDL színeiben induló fiatal politikusok egy csoportja számára, hogy győzelme esetén bekerülhessen, és ezáltal friss vért hozzon az ország politikai elitjébe.

A parlamenti választásokon nagy veszteséget szenvedett DS számára azért lenne fontos, hogy legalább a kulcsfontosságú városokban megtartsa hatalmát, mert ezáltal enyhíthetne a párt mély politikai válságán, ezen kívül kiegyensúlyozó tényezőként szolgálhatna az országos parlamentben fölényes többséget élvező jobbközéppel szemben. Walter Veltroni ráadásul saját politikai jövőjét tette fel erre a játszmára: hétfőre már bejelentette lemondását a pártfőtitkári posztról, amit nem fog visszavonni akkor sem, ha nem ő kerülne a Capitoliumra.

(MTI)

Korábban:

(2001. május 17.)