Korrupció gyanúja merült fel a jeruzsálemi épületomlás kapcsán<br/>

Vágólapra másolva!
Eddig kilenc embert vettek őrizetbe a múlt heti jeruzsálemi épületomlás kapcsán. Az ügyben hivatali korrupció gyanúja is felmerült a felelős hatóság részéről. A balesetben 23 ember vesztette életét, 350-en megsebesültek. Többen a jeruzsálemi polgármester lemondását követelik.
Vágólapra másolva!

Egy jeruzsálemi bíróság kiterjesztette a vizsgálatot, amelyet a táncház összeomlásának ügyében indítottak. A balesetben 23 ember vesztette életét, 350-en megsebesültek. Összesen kilenc embert vettek eddig őrizetbe a baleset kapcsán, köztük az épület tulajdonosát és az építészét is. Őket kettejüket tömeges emberöléssel vádolják.

Sajtójelentések szerint az épületet néhány hete felújító vállalkozót is letartóztatták. A renoválás alatt valószínűleg ő távolíttatott el több fontos tartóoszlopot, minek következtében meggyengült az épület szerkezete.

A házomlás Izrael történetének legsúlyosabb ilyen balesete. A Versailles rendezvényteremben éppen egy lakodalom folyt, mikor leszakadt a harmadik emelet, és összeomlott az épület. Több százan zuhantak le a pincébe, a födémben keletkezett lyukon. Az utolsó túlélőt pénteken délután húzták ki a romok alól. A kutatást a túlélők után szombaton fejezték be.

Az izraeli sajtó szerint korrupció gyanúja is felmerült az épület engedélyeztetésével és szakmai felügyeletével kapcsolatban. Vasárnapi jelentések alapján az épületért felelős építőmérnök pár órával a baleset után megpróbált dokumentumokat eltávolíttatni a jeruzsálemi építészeti hatóság irodáiból. A sajtó szerint a hivatalnokokat - akik működési engedélyt adtak az épületre 15 évvel ezelőtt - lefizették.

A Haaretz című lap hivatali kötelezettségeinek elhanyagolása miatt a jeruzsálemi polgármester, Ehud Olmert lemondását követeli. Olmert visszautasította a vádakat. Ariel Saron izraeli miniszterelnök az eset mihamarabbi kivizsgálását sürgette. Az összeomlott épületet a vizsgálat befejeztével lebontják.

(dpa)