Kucsma-ellenes próbaszavazást tartottak Kievben <br/>

Vágólapra másolva!
Az elnök önkéntes távozásáról tartott "utcai népszavazáson" részt vett mintegy százhúsz kijevi négyötöde szerint Leonyid Kucsma elnöknek távoznia kell a hatalomból. Az ellenzéki akciót megzavarta a rendőrség, ám megakadályozni nem tudták a véleménynyilvánítást.
Vágólapra másolva!

Az ellenzéki fiatalok által tartott megmozdulás szervező bizottságának egyik tagja, Rosztiszlav Pelehovics elmondta: az ország hatalmi rendszerének európai típusú átalakítására - parlamenti demokrácia megteremtésére - vonatkozó kérdést kilencvenkilencen támogatták.

A város szívében tartott ellenzéki akciót megzavarta a rendőrség fellépése: másfél órával az akció kezdete után civil ruhás személyek rendőri segédlettel teherautón elszállították a szavazásra felállított fülkét és a plakátokat. A szervezőknek sikerült az urnát megmenteniük, így az akció folytatódott.

Olekszandr Zarubickij, a kijevi rendőr-főkapitányság társadalmi kapcsolatok osztályának vezetője az Interfax-Ukraina hírügynökségnek elmondta: a rendőri fellépésre azért került sor, mert az akciót nem engedélyezték.

(MTI)

Korábban:

(2001. május 14.)