Maffiakapcsolatokkal vádolják a montenegrói elnököt és a szerb miniszterelnököt <br/>

Vágólapra másolva!
Maffiakapcsolatokkal vádolta meg egy horvát hetilap Milo Djukanovics montenegrói elnököt és Zoran Djindjics szerb miniszterelnököt. A Nacional hetilap azt állította, hogy hogy Djukanovics és hívei "nyakig benne vannak" a dél- és délkelet-európai cigarettacsempészetben, Zoran Djindjics pedig még ellenzéki szerbiai politikusként hatalmas összeget fogadott el e köröktől a Slobodan Milosevics rendszere elleni jugoszláviai küzdelem támogatásához.
Vágólapra másolva!

A Nacional című független hetilap, amely az oknyomozó horvát újságírás "zászlóshajójaként" évek óta borsot tör a horvát rendőrség és a titkosszolgálatok orra alá. A Nacional legfrissebb számában a balkáni cigarettacsempészet egyik volt irányítóját megszólaltatva azzal gyanúsítja Milo Djukanovics montenegrói elnököt, hogy minden karton csempészett cigaretta értékesítéséből 10 dollár hasznot húzott. A zágrábi lapnak nyilatkozó Srecko Kestner - aki Svájcban húzza meg magát, miután kitették a jövedelmező cigarettacsempészetből - elmondta, hogy az illegális cigarettaforgalmazásból a montenegrói állam kartononként 20 dollár, a montenegrói sport pedig 6 dollár hasznot húzott. Megerősítette azokat az értesüléseket, amelyek szerint a cigarettacsempészetet kézben tartó maffia repülőgépet vásárolt 18 millió dollárért Djukanovicsnak, és egy hasonló gépet biztosított Zoran Djindjics moszkvai látogatása idejére a szerb kormányfőnek. Kestner azt is állította: tőle származott az az 500 ezer márka, amelyet még 1996-ban küldtek a cigarettacsempészet hasznából Djindjicsnek Belgrádba a Milosevics elleni küzdelem támogatására.

Kestner megerősítette azt is, hogy Milo Djukanovics valóban a méregdrága karórák gyűjtésének a rabja, és egyszer ő is ajándékozott az elnöknek egy horribilis összegért vásárolt karórát. Elmondta, hogy a montenegrói államvezetés utasítására a montenegrói rendőrség vigyázta a csempészett cigaretta útját az országban, ahol az értékes dohányárut a Zetatrans állami szállítmányozó cég vette át. Részletesen leírta, hogyan fogadott egy időben - viszonylag rövid idő alatt - 154, csempészett cigarettával megpakolt repülőgépet a podgoricai repülőtér, hogyan és mennyiért szállították át az Adriai-tengeren a csempészett cigarettát.

A Nacional riporterei azt követően vetették magukat a balkáni cigarettacsempészet irányítóinak a nyomába, hogy Sime Lucin horvát belügyminiszter néhány héttel ezelőtt egy lapinterjúban elmondta: a
tudjmani vezetés több mint 200 bűnözőnek is horvát állampolgárságot adott, köztük Stanko Subotics Canenak, a balkáni cigarettacsempészet maffiafőnökének. A hetilap már több számában is megírta, hogy Cane baráti és "üzleti" kapcsolatban áll Milo Djukanovics montenegrói elnökkel, akivel szemben néhány hónappal ezelőtt az olasz sajtó is
megfogalmazta a maffiakapcsolatok vádját.

A Nacional azzal is megvádolta Djukanovicsot, hogy "üzleti érdekeit sikerült politikai követelésekbe csomagolnia", azaz Montenegró függetlenedési törekvései mögött nem elsősorban politikai okok állnak, hanem az a szándék, hogy eltávolítsa a szövetségi jugoszláv hatóságokat - mindenekelőtt a vám- és rendőri szerveket - a montenegrói üzletelés útjából.

A Nacional ismertette a maffiafőnöknek tartott Cane meghatalmazott ügyvédjének a helyreigazító levelét, valamint Djukanovics elnök írásos tiltakozását is. A zágrábi hetilap ezt követően szólaltatta meg most Kestnert, aki hosszabb ideig Cane legközelebbi üzlettársa volt. A zágrábi sajtó legfrissebb értesülései szerint Milo Djukanovics pert akar indítani a Nacional, valamint azon podgoricai lap ellen, amely Montenegróban is ismertette a horvát hetilap vádjait.

(MTI)