Két korrupciós ügyben is vádat emeltek a volt francia belügyminiszter ellen <br/>

Vágólapra másolva!
Két napon belül két különböző korrupciós ügyben emeltek vádat Charles Pasqua volt francia belügyminiszter ellen. A jobboldali Tömörülés Franciaországért (RPF) párt elnökét kedden idézték be a párizsi igazságügyi palotába, ahol a hatórás meghallgatás után az 1993-94-es angolai titkos fegyverszállításokkal összefüggésben vádat emeltek ellene közjavakkal való visszaélés eltitkolása és hivatali hatalommal való üzérkedés címen.
Vágólapra másolva!

Egy nappal korábban illegális pártfinanszírozás miatt helyezték vád alá a pártelnököt, aki az alapos gyanú szerint törvényszegő módon 7,5 millió frank adományt fogadott el az RPF 1999-es európai parlamenti kampányához. Pasqua állítja, hogy egyik esetben sem történt visszaélés, az ellene felhozott vádak teljesen alaptalanok, egyszerűen politikai tevékenysége miatt kezdték ki. Tagadja, hogy bármi szerepe lett volna az angolai fegyvercsempészési ügyben, amelyhez belügyminiszterként nem is lehetett köze - mondja. A vizsgálatban eddig feltárt tények viszont arra utalnak, hogy az 500 millió dollár összértékű fegyverszállítási üzlet sikeres lebonyolítása után Pierre Falcone, a Brenco Internationale nevű francia fegyverkereskedő magáncég 1996 júliusában 1,5 millió frankot utalt át a France-Afrique-Orient nevű társaság számlájára. A társaságnak Pasqua egy ideig alelnöke volt.

Ugyanezzel az üggyel hozzák összefüggésbe a vizsgálóbírók, hogy Arcadi Gaydamak orosz-izraeli üzletembert magas francia állami kitüntetésben részesítették 1996-ban. A hivatalos indoklás szerint a
francia állam Gaydamaknak a Boszniában túszul ejtett francia foglyok kiszabadításában vállalt szerepét kívánta elismerni, a vád azonban feltételezi, hogy az akkori belügyminiszter azért járt közben Gaydamak kitüntetéséért, mert az pótolhatatlan szolgálatokat tett az angolai fegyverüzlet nyélbe ütése érdekében.

(MTI)