Szaúd-Arábia: korbács és börtön a szeszkereskedőknek <br/>

Vágólapra másolva!
Több száz korbácsütésre és börtönbüntetésre ítéltek négy, szesszel kereskedő brit állampolgárt Szaúd-Arábiában, ahol szigorú alkoholtilalom van érvényben.
Vágólapra másolva!

A rijádi bíróság K. Hawkinst ötszáz korbácsütésre valamint két és fél év börtönre, P. Mosst ötszáz korbácsütésre és két év börtönre, D. Mornint pedig háromszáz korbácsütésre és egy év börtönre ítélete múlt szombaton. Egy negyedik brit már korábban megkezdte két és fél éves - háromszáz korbácsütéssel súlyosbított - büntetése letöltését.

A brit külügyminisztérium szóvivője szerint a négy férfi fellebbezhet, és a szaúdi törvények módot adnak arra, hogy a testi fenyítést a börtönbüntetés meghosszabbítására változtassák. E négy emberen kívül tavaly novemberben a szaúdi hatóságok további nyolc olyan brit állampolgárt vettek őrizetbe, aki a busásan jövedelmező, de az iszlám törvények által szigorúan tiltott alkoholkereskedelemmel próbálkozott az arab országban.

(MTI)