Megadta magát az öt felfegyverzett gyerek Idahoban<br/>

Vágólapra másolva!
Öt napon át tartott ostromgyűrűben a rendőrség öt testvért az amerikai Idaho államban. A gyerekek vasárnap hajnalban megadták magukat. A tinédzserek azért barikádozták el magukat, mert állami gondozásba akarták őket adni, anyjukat pedig a gyerekek elhanyagolásának vádjával bíróság elé idézték. Erőszakra nem került sor.
Vágólapra másolva!

Az öt gyerek egy tanyán barikádozta el magát, azt követelve, hogy ejtsék az anyjuk ellen emelt vádat. A gyerekek 8, 9, 11, 13 és 16 évesek. Két további testévrük is van, közülük a 15 éves Benjámin korábban elhagyta a tanyát, a 19 éves Erina pedig eleve a rendőrség oldalán, békítőként vett részt az akcióban.

A körbezárt ház az Egyesült Államok északnyugati, ritkán lakott államának hatalmas erdők által borított térségében található. A gyerekek apja három héttel ezelőtt meghalt, az anyát pedig - egy gyerek sérelmére elkövetett testi sértés, valamint saját gyerekei nevelésének elhanyagolása miatt - elvitte a rendőrség. A testi sértést nem közvetlenül a nő követte el, hanem a család egyik, nem kellő gonddal őrzött harci kutyája harapott meg egy környéken lakót.

A gyerekeket a letartóztatással egy időben sehol nem helyezték el, ők ott maradtak a házban. Mikor a rendőrség idővel "kiszállt", hogy a gyerekek ügyében is intézkedjék, a házból kutyákat uszítottak rájuk. A gyerekek azóta is bent rostokolnak a házban - hogy készleteikből még mennyi időre futja, nem tudni.

Erőszakra nem került sor az akció során, a rendőrség öt napig várta, hogy a gyerekek megadják magukat, ami végül meg is történt. Feltételük az volt, hogy ne válaszzák el őket egymástól. Az anyának hétfőn kell először megjelennie a bíróság előtt.

[origo]

(MTI)

(Aero Magazin)

(Aero Magazin)

(Aero Magazin)

(Aero Magazin)