Az eddigi legsúlyosabb harcok kezdődtek Macedóniában <br/>

Vágólapra másolva!
Kiújultak a harcok a macedóniai Tetovó környékén, ahol az albán lázadók és a kormánycsapatok március óta a legsúlyosabb csatájukat vívják. A macedón rádió szerint a harcok Tetovó környékén és Gajre mellett alakultak ki. Három sérültről érkezett beszámoló.
Vágólapra másolva!


Macedón katonák (Fotó: Reuters)

Az albán harcosokat nem csak a harctéren, hanem a hátországban is gyengíteni akarja a macedón vezetés. Skopje már többször kérte a nyugati országok kormányait, hogy vessék latba befolyásukat és akadályozzák meg, hogy a területükön élő albán emigránsok anyagi segítséget nyújtsanak a felkelőknek.

A nyugati államokon kívül a balkáni országok is bekapcsolódtak a válság megoldásába: a félsziget államainak védelmi miniszterei szerdán találkoznak Görögországban, ahol az elhúzódó macedóniai konfliktus megoldásáról tárgyalnak - írja a BBC.
A MIA állami hírügynökség beszámolója szerint három katona könnyebben megsérült becsapódó robbanólövedékektől.

Macedónia kedden azzal a kéréssel fordult az Egyesült Államokhoz és szövetségeseihez, hogy akadályozzák meg azoknak a pénzeszközöknek és fegyverszállítmányoknak a bejutását az országba, melyeket Nyugaton élő albán emigránsok küldenek a felkelőknek.

Korábban:

(2001. június 5.)