Alacsony részvételi arány Nagy-Britanniában <br/>

Vágólapra másolva!
A pártok vezetői már szavaztak, de példájukat kevesen követték: Nagy-Britanniában szokatlanul alacsony a részvételi arány.
Vágólapra másolva!

Nagy-Britanniában egyelőre alacsony a részvételi arány a parlamenti és helyhatósági választásokon, bár elképzelhető, hogy a munkaidő után jóval többen szavaznak majd.

Az alacsony részvétel egyik oka lehet, hogy sokan döntöttek úgy: postai úton adják le voksukat.

Egyes becslések szerint a részvételi arány hetven százalék alatt is maradhat, ami Nagy-Britanniában szokatlanul alacsonynak számít.

A pártok vezetői már leadták szavazatukat, és a kampány fáradságait pihenik ki. William Hague, az ellenzéki konzervatív párt vezetője választókerületében, Richmondban szavazott feleségével. A liberális demokraták elnöke, Charles Kennedy postai úton szavazott, ám a kamerák kedvéért felkereste a helyi szavazóhelyiséget, jelentette a BBC.

A munkáspárti miniszterelnök, Tony Blair - akinek újraválasztását nem kérdőjelezik meg - sedgefieldi választókörzetében szavazott, felesége és három nagyobb gyermeke kíséretében.

Az első eredmények ma este tizenegy óra körül várhatóak.