Az EU külügyminiszterei az írek bővítés-ellenes döntéséről tárgyalnak<br/>

Vágólapra másolva!
Az EU külügyminiszterei luxemburgi ülésükön az ír népszavazás eredményéről, az unió bővítéséről tárgyalnak. A svéd külügyminiszter szerint nem lassíthaja az unió bővítését, hogy az írek nemet mondtak a Nizzai Egyezményre.
Vágólapra másolva!

Írországban múlt héten tartottak népszavazást a Nizzai Egyezményről, amely az EU-bővítés egyik legfontosabb dokumentuma. A tagállamok által elfogadott dokumentum tartalmazza az unió bővítési menetrendjét. Az írek nemmel szavaztak az egyezményre, amely lassíthatja a bővítés menetét, mivel hatályba lépéséhez az összes tagállamnak ratifikálnia kell azt.

A svéd külügyminiszter a mai találkozó előtt azt mondta: fel sem merülhet, hogy az ír népszavazás miatt elhalasszák az EU bővítését. A jelenleg az EU elnökségét adó Svédország külügyminisztere közölte: tárgyalásokat kezdenek Dublinnal.

A referendumon a szavazásra jogosultak minössze 34 százaléka jelent meg, és a választók 54 százaléka mondott nemet az egyezményre.

(dpa)