Belga tévés stábot támadtak meg Bosznia-Hercegovinában <br/>

Vágólapra másolva!
A brüsszeli székhelyű RTBF televízió forgatócsoportját - saját állításuk szerint - szombaton Szarajevó közelében álarcos fegyveresek támadták meg, és elvették tőlük azt a kazettát, amelyre a Radovan Karadzsicsról, a háborús bűnökkel vádolt egykori szerb vezetőről készülő dokumentumfilmhez rögzítettek felvételeket. A boszniai szerb rendőrség hétfőn vizsgálatot kezdett az ügyben.
Vágólapra másolva!

Az RTBF televízió szerint az eset a Pale és Szarajevó közötti alagútnál történt, ahol egy rendszámtábla nélküli piros autó feltartóztatta a boszniai fővárosba tartó forgatócsoport járművét. Az ismeretlen támadók egyike fegyvert szegezett a stábra, és kiabálva követelte, hogy adják át a kamerájukat.

Az ONASA hírügynökség úgy értesült, hogy a támadók azonnal elhajtottak, miután a megfélemlített filmesek átadták nekik a kamerát és a felvételeket tartalmazó kazettát. Radovan Karadzsics és Ratko Mladics ellen - akik a boszniai szerbek vezetői voltak az 1992-1995-ös háborúban - háborús bűntettek miatt vádat emelt a hágai Nemzetközi Törvényszék. Feltételezések szerint mindketten a boszniai Szerb Köztársaságban rejtőzködnek.

A Nemzetközi Törvényszék elégedetlen a boszniai szerb hatóságok tevékenységével, hiszen a két gyanúsított őrizetbe vétele a mai napig nem történt meg. Ezenkívül a Boszniában állomásozó, NATO vezetésű békefenntartó erőkkel szemben is kritikát fogalmazott meg a hágai bíróság, hiszen míg jelentéktelenebb gyanúsítottakat lefogtak, addig Karadzsics és Mladics továbbra is szabadlábon van.