Szibériában tilos a térség állapotáról írni<br/>

Vágólapra másolva!
A KGB titkosrendőrségének jogutódja, az FSB rendre utasította a Szibéria Egyetem amerikai vendégelőadóját. Elizabeth Sweet ugyanis arra kérte diákjait, hogy írjanak tanulmányt a térség társadalmi és gazdasági állapotáról.
Vágólapra másolva!

A helyi cégek működését kutató Sweet tevékenységét azért ítélte veszélyesnek az FSB, mert egy, a nem hivatalos forrásokon alapuló tanulmány hamis és káros képet festhet a régióról, és ezzel elriaszthatja a potenciális befektetőket.

Az FSB ugyanakkor tagadta, hogy a hölgyet távozásra akarták volna bírni. A szóvivő szerint a tanárnő elfogadta a döntést, és ígéretet tett arra, hogy a jövőben nem folytat hasonló jellegű vizsgálódást. Ennek köszönhetően Sweet kitöltheti szerződését, azonban annak megújítása egyelőre még kérdéses.

Oroszországban azóta szaporodtak meg a kémkedéssel vádolt külföldiekkel szembeni eljárások, mióta Vlagyimir Putyin a hivatal korábbi vezetője lett az államelnök. Az amerikai üzletembert, Edmond Pope-ot például 20 év börtönre ítélték a közelmúltban, kémkedés vádjával. Ezt követően az Egyesült Államok és Oroszország kölcsönösen kiutasított néhány diplomatát, amelyre a hidegháborús időszak óta nem volt példa.

Š Copyright Reuters Limited. Š Hungarian translation Origo. Minden jog fenntartva.
A jelen képernyő Reuters-tartalmának a Reuters írásbeli engedélye nélkül történő közzététele vagy terjesztése kifejezetten tilos.



Ajánló:

oroszul