Tévésorozat készül McVeigh-ről és az oklahomai robbantásról<br/>

Vágólapra másolva!
Az amerikai CBS tévécsatorna megvette az oklahomai robbantó sztoriját. A történetből tévésorozat készül, amely McVeigh-ről és az 1995-ös merénylet áldozatairól szól majd. McVeigh egy szövetségi irodaház felrobbantásával 168 ember halálát okozta 1995-ben. Az oklahomai robbantót hétfőn végezték ki.
Vágólapra másolva!

A CBS szóvivője megerősítette az értesülést, hogy megvásárolták McVeigh történetének jogait és hogy sorozatot is készítenek. A producer elmondta: nem csak a robbantóval foglalkoznak majd a sorozat, hanem mindazokkal, akikre közvetlen hatással volt az 1995-ös robbantás. "Amikor olvastam a könyvet, akkor támadt az az ötletem, hogy mivel mindenki McVeigh-re figyel, ezért sok érintett ember története nem kap nyilvánosságot" - mondta a producer. "A film leginkább a Traffic című, Michael Douglas és Catherine Zeta-Jones főszereplésével készült filmhez hasonlít majd, ahol szintén az volt az alapszituáció, hogy egymástól teljesen független emberek később egy közös krízishelyzetbe kerültek" - mondta.

A filmsorozat főszereplői között lesz az a rendőr, aki a bomba felrobbanása után egy órával, egy közúti ellenőrzés során letartóztatta McVeigh-t.

Ajánló: