Az albánok felrúgták a macedóniai tűzszünetet <br/>

Vágólapra másolva!
Macedóniában a tűzszünet ellenére is újabb harcok robbantak ki szombaton az albánok és a kormányerők között. Eközben a legnagyobb politikai pártok vezetői a tárgyalások folytatására készülnek a válság megoldása érdekében. Az albán lázadók pénteken jelentették be, hogy június 27-ig fegyverszünetet tartanak.
Vágólapra másolva!

A Szkopje közelében fekvő, a gerillák által ellenőrzött Aracsinovo környékén péntek este és szombat reggel is - a korábban bejelentett fegyverszünet ellenére - dörögtek a fegyverek. Ugyancsak becsapódások döreje volt hallható szombat délelőtt az északnyugat-macedóniai Tetovo város fölé magasodó hegyek irányából, a Kumanovo közelében fekvő Matejce falunál pedig felfegyverzett férfiak csoportjai gyülekeztek. Áldozatokról egyelőre nem érkezett jelentés.

Az albán lázadók pénteken jelentették be, hogy június 27-ig fegyverszünetet tartanak, a kormány pedig a katonai műveletek felfüggesztéséről határozott a politikai rendezés sikerének érdekében.

Eközben a Macedónia szláv többségét és a macedón kisebbségét képviselő politikai pártok vezetői a pénteken elkezdett tárgyalások folytatására készülnek. A Borisz Trajkovszki államfő meghívására tanácskozó politikusok a lázadók elszigetelését célzó reformprogramról igyekeznek megállapodni.

A napirend leglényegesebb pontja az alkotmánynak az albán pártok és a lázadók által is követelt módosítása, amelynek értelmében államalkotó státust kapnának a kisebbségben lévő albánok is.

(MTI)

Korábban:

( 2001. június 15.)