Szociáldemokrata polgármester irányítja Berlint <br/>

Vágólapra másolva!
Szombattól szociáldemokrata polgármestere van a német fővárosnak. A képviselőház a szociáldemokrata frakció eddigi vezetőjét, Klaus Wowereitet választotta új kormányzó polgármesterré, miután a képviselőházban az ellenzéki pártok bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatták a kereszténydemokrata Eberhard Diepgent, aki 1991 januárja óta állt számító Berlin élén. A várost irányító SPD-CDU nagykoalíció június 7-én bomlott fel.
Vágólapra másolva!

Szombattól szociáldemokrata polgármestere van a német fővárosnak, miután a képviselőházban az SPD és az ellenzéki pártok közös bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatták Eberhard Diepgent (CDU), aki 1991 januárja óta állt a tartománynak számító Berlin élén. A bizalmatlansági indítvány hátterében a várost korábban irányító két nagy párt vitája áll. Berlint irányító szociáldemokrata- kereszténydemokrata nagykoalíció ugyanis június 7-én felbomlott.

A 169 tagú képviselőházban 87-en támogatták a beterjesztett indítványt, 76-an ellene szavaztak, míg négyen tartózkodtak, két képviselő pedig távol maradt a szavazástól. Ennek nyomán Diepgen nyomban bejelentette lemondását, vele együtt távoztak a szenátus (tartományi kormány) kereszténydemokrata szenátorai.

A képviselőház ezután az SPD-frakció eddigi vezetőjét, Klaus Wowereitet választotta új kormányzó polgármesterré, ő pedig bemutatta ideiglenes kormányának a tagjait. Az új szenátusnak, amely az előrehozott választásokig marad hivatalban, hat szociáldemokrata tagja van, míg három tárcát a Szövetség 90/Zöldek kaptak. (Ez a két párt 1989 januárja és 1991 januárja között egyszer már alkotott koalíciót Berlinben.)

Az 1991 januárja óta fennállt berlini nagykoalíció (CDU-SPD) a Bankgesellschaft Berlint fenyegető csődhelyzet miatt futott zátonyra. A főváros tulajdonában lévő banknak - kétes ingatlanügyletek következtében - jelentős tőkeinjekcióra lett szüksége, amelyet a tulajdonos Berlinnek kellett fölvennie. Emiatt pótköltségvetést kellett készíteni, ám a szociáldemokraták nem fogadták el a kereszténydemokraták takarékossági elképzeléseit.

A bizalmatlansági indítvány sikeréhez szükség volt a reformkommunista PDS szavazataira is; ez a párt ígéretet tett arra, hogy az előrehozott - várhatóan szeptember 23-án tartandó - választásokig kívülről támogatja az SPD-Zöldek szenátust.

(MTI)

Korábban:

( 2001. június 7.)