A szlovének népszavazáson utasították el a mesterséges megtermékenyítésről szóló törvényt <br/>

Vágólapra másolva!
A szlovének nemet mondtak arra a törvényre, amelynek értelmében a magányos nők mesterséges úton részesülhettek volna gyerekáldásban. A vasárnapi referendumon megjelentek 72,39 százaléka mondott nemet a kezdeményezésre. A népszavazáson a részvételi arány mindössze 35,57 százalékos volt.
Vágólapra másolva!

A nagy vihart kavart törvényt még áprilisban fogadta el a ljubljanai parlament. A jogszabály értelmében az egyedülálló nők, illetve azok, akik nem kívánnak szexuális kapcsolatot létesíteni, mesterséges megtermékenyítés útján szülhettek volna gyereket. A vasárnapi referendumon megjelentek 72,39 százaléka mondott nemet a kezdeményezésre. A voksoláson rendkívül alacsony volt a részvétel: a választópolgároknak csupán a 35 százaléka ment el szavazni.

A parlament az ellenzéki képviselők és a hatalmon lévő jobbközép koalíció kérésére májusban népszavazás kiírását kezdeményezte a kérdésben. Dusan Keber szlovén egészségügyi miniszter szerint a hagyományos életszemlélettel rendelkező választók számára túl radikális változást jelentett volna, hogy a törvény alapján az egyedülálló nőknek joguk lett volna kérni mesterséges úton való megtermékenyítésüket.

Szlovéniában az ország függetlenné válása óta most első alkalommal tartottak népszavazást egy olyan törvényről, amelyet a parlament már korábban elfogadott. A jogszabály elutasítása miatt a törvény nem léphet hatályba, de elképzelhető, hogy a hatóságok újra megpróbálkoznak a referendummal.

(MTI)