<B>Éhségsztrájkol a volt perui kémfőnök</B>

Vágólapra másolva!
A katonai börtönből vigyék civil büntetőintézetbe, követeli a volt perui kémfőnök. Montesinos elfogása után Peru és Venezuela viszonya feszülté vált.
Vágólapra másolva!

Vladimiro Montesinos volt kémfőnök felesége szerint férje sem ételt, sem italt - így vizet sem - hajlandó magához venni, amíg követelése nem teljesül. Montesinos azt akarja elérni, hogy a szigorúan őrzött katonai börtönből civil büntetőintézetbe szállítsák.

A tavaly megbuktatott Alberto Fujimori elnök egykori jobbkezét és erős emberét Venezuela fővárosában, Caracasban fogták el a múlt hét végén, és csütörtök óta tartják fogva a Lima melletti El Callao haditengerészeti támaszpont börtönében. Ott raboskodik Abimael Guzmán, a Fényes Ösvény szélsőbaloldali terrorszervezet alapítója is.

Peru és Venezuela között éles diplomáciai vita bontakozott ki Montesinos kézrekerítésének módjáról, s a két ország kölcsönösen hazahívta nagyköveteit.