Saját temetését rendezte meg egy tanítónő

Vágólapra másolva!
Saját temetését rendezte meg egy Costa Rica-i tanítónő, hogy életbiztosításának összegét felvehesse. Az Al Dia című lap feltételezi, hogy egy orvos segítségére lehetett a nőnek a halotti bizonyítvány megszerzésében.
Vágólapra másolva!

Kezdetben úgy tűnt, hogy a csalás sikeres lesz. A fővárosban, San Joséban megrendezték az állítólag elhunyt tanítónő temetését, és a "halott" nővére felvette a 10 538 eurónak megfelelő biztosítási összeget, miközben a tanítónő egy időre "alámerült" Guatemalában. Nem sokkal később azonban lebukott, amikor egy népünnepélyre visszatért Costa Ricába, és tánc közben felismerte őt egy régi ismerőse.

San Joséban szerdán áll bíróság elő a tanítónő és nővére. Mindkettőjükre akár nyolc év börtönbüntetés is kiszabható.

(MTI)