Turisták irthatják ki az utolsó dél-afrikai párducokat

Vágólapra másolva!
Hódít az új divat a turisták körében Dél-Afrikában: kopófalkákkal üldözik a kipusztulás szélén álló dél-afrikai párducokat.
Vágólapra másolva!

A dél-afrikai leopárdok, a nemzetközi állatvédő szervezetek felmérései szerint a kipusztulás szélén álló faj tagjai a legutóbbi időben újfajta veszéllyel kellett szembesüljenek, mely kockára teheti akár fennmaradásukat is.


Az új veszélyre, mely az állatok speciális, újfajta vadászatát jelenti, az Nspca, a dél-afrikai állatvédő intézet hívta fel a figyelmet. Az új vadászati mód során a turisták helyi, illetve külföldi vadászoktól és szafari - szervezőktől bérbe vett kopófalkákat alkalmaznak. A kutyák kiszimatolják és utolérik a párducokat, amelyek általában a legmagasabb fák tetejére menekülnek. Ekkor lépnek közbe a vadászok, akiknek semmi más dolguk nincs, mint közvetlen közelről lelőni az állatokat.
Az Nspca bejelentette, lépéseket fog tenni a kutyák használatának beszűntetésére, és megpróbál beszűntetni mindenfajta vadászatot Dél-Afrika területén.
A földbirtokosok és a turistáknak rendezett szafarikból élők viszont tiltakoznak, mondván a "sportvadászatnak" ez a formája, mely a veszedelmes ragadozók kilövését célozza, nem törvényellenes.

[origo]