Folyamatosan hamueső zúdul az Etna körüli településekre

Vágólapra másolva!
Az Etna krátereiből ömlő lávafolyam elöntött egy országutat, és egyre közelebb kerül a hegy oldalában levő településekhez. Cataniát és a város repülőterét folyamatosan tisztítani kell a szinte állandósult hamueső miatt.
Vágólapra másolva!

"Ha a mai nap folyamán nem kell szükségállapotot elrendelnünk, sajtótájékoztatót fogok tartani, amelyen én magam szeretnék választ kapni arra, hogyhogy ennyire elfelejtettek bennünket" - mondta Salvatore Moschetto, Nicolosi község polgármestere. Nicolosi az Etna egyik legmagasabban fekvő települése. Az Etna július közepe óta aktív, azóta folyamatosan láva ömlik az egyik kráteréből, köveket és forró porfelhőt dobál, a hegyoldalon gyakoriak a tüzek. Az elmúlt héten egy új, kisebb nyíláson keresztül is megindult a lávafolyam, amely elöntött egy országutat, és már több éttermet, kilátóhelyet, menedékházat ki kellett üríteni miatta.


A polgármester hozzátette, hogy hétfőig türelmesen várták a G8-ak genovai értekezletének befejezését, úgy tapasztalták ugyanis, hogy az ország szinte megbénult a hétvégén, minden figyelem és intézkedés Genovára összpontosult. Nem lehet azonban tovább várni, mert a lávafolyam 2 kilométerre megközelítette a települést.


A helyiek földből kezdtek terelőfalakat, utakat építeni, ezzel próbálják elérni, hogy a folyam lelassuljon, illetve minél messzebb kerülje el a lakott területeket. A terelőkkel szombat éjjel sikerült elérni, hogy ne pusztuljon el egy 50 hektáros erdő. Más kisebb településekkel együtt Nicolosi térségben körülbelül 20 ezer ember él, de nyaranta ez a szám megkétszereződik, bár a tűzhányó működése miatt júliusban megcsappant a turisták száma. A múlt héten egy látogató megsérült, amikor ráesett egy kisebb forró kődarab az Etna oldalában.

A térség központját, Cataniát is folyamatosan hamuval szórja be a vulkán, vasárnap és hétfőn a cataniai repülőtér a délelőtti órákban nem indított és nem fogadott gépeket, mert meg kellett tisztítani a kifutópályát az éjjel felgyülemlett hamurétegtől. A város utcáit nagy erőkkel takarítják, mert szinte folyamatos a hamueső - jelentette az ANSA olasz hírügynökség.

[origo]