Vége a macedón tűzszünetnek

Vágólapra másolva!
Tizennyolc napi viszonylagos nyugalom után ismét heves harcok zajlottak hétfőn Macedónia északi részén. Az áldozatok számáról ellentmondásos jelentések érkeztek a helyi kórházakból, illetve az albán lázadóktól.
Vágólapra másolva!

A tetovói kórház egy halottról és 24 sebesültről számolt be hétfőn késő este. A halálos áldozat egy 12 éves albán kislány, akit egy, az albán Nemzeti Felszabadítási Hadsereg (UCK) állásai felé kilőtt aknagránát robbanása ölt meg a városi sportpálya közelében. A sebesültek többségét lőtt sebbel szállították kórházba; négy macedón katona és egy rendőr is van közöttük. A sebesültek többsége albán orvlövészeknek esett áldozatul. A Reuters által idézett szemtanúk szerint nem az UCK fegyveresei ereszkedtek le a városba a környező hegyekből, hanem mintegy 30 helybeli albán sáncolta el magát homokzsákokból épült barikádok mögé, gépfegyverekkel és aknavetőkkel támadva a kormányerők állásait. Szkopjei hivatalos források megerősítették, hogy Ribnica település mellett, az albán-macedón határ közelében is megöltek lesből egy macedón katonát az albán gerillák. Pristinai jelentés szerint az UCK arról számolt be internetes honlapján (www.shqiponjapress), hogy 9 polgári személy halt meg és 30 megsebesült a hétfői harcokban. A macedón hadsereg szóvivője szerint Tetovóban az est leszálltával elhallgattak a fegyverek, de tovább folytak a harcok három közeli falu: Lesok, Dzepiste és Tearce körül. E falvakban nincsenek macedón katonák, csupán a rendőrség egységei harcolnak.