Amerika helyett Kubában szállt le egy pilóta

Egy kezdő pilóta, - aki civilben pizzakiszállító - idegességében nem tudott leszállni a floridai reptéren. Tovább repült délre, és Kuba partjainál kényszerleszállást hajtott végre.

Egy kezdő amerikai pilóta egy floridai próbarepülésen egészen Kubáig elrepült, mert feltehetően túl ideges volt ahhoz, hogy leszálljon. Az 50 éves John Reese úgy gondolta, hogy köröz a floridai reptér felett, és ezután próbál meg leszállni Cessna 172-esével. Ehelyett elrepült 230 kilométerre délre, majd miután majdnem súrolta a tengert, kényszerleszállást hajtott végre Havannától keletre. A pilóta sértetlenül megúszta a sziklás talajon való landolást, és saját lábán hagyta el a feje tetejére állt gépet.

Szemtanúk szerint a kubai biztonsági erők ismeretlen helyre szállították a pilótát. Arról is beszámoltak, hogy nagy szerencséje volt a gép vezetőjének, mert majdnem beleesett a tengerbe.

Egy amerikai katonai repülőgép követte a Cessnát, és próbált kapcsolatba lépni vele, de nem járt sikerrel. A katonai gép visszafordult, amikor a kisgép elérte a kubai légteret.

Reese, - aki a Pizza Hut kiszállítója - két hete repülőórákat vett. Az oktató cég elnökhelyettese elmondta, az volt a baj, hogy a tanonc túl ideges volt. A pilóta azt állította, hogy nem képes leszállni, mert fél. Ehelyett folytatta útját dél felé, és így a rádiókapcsolatot is elveszítette a reptérrel. "Úgy tűnt, mint aki tudja mit csinál" - mondta az elnökhelyettes. Természetesen nem örülnek annak, hogy egy tanítványuk így járt, pláne, hogy a gép értéke 60 000 dollár.

Ajánlat:

Cessna