Egy volt szovjet hajóóriás kering a Fekete-tengeren

Vágólapra másolva!
Egy éve nem engedik ki a szovjet időkben épült Varjag anyahajót a török hatóságok a Fekete-tengerről. A félkész acélóriást egy kínai befektetőtársaság vásárolta meg - kaszinót akarnak építeni belőle. Egyes megfigyelők szerint azonban a befektetők nem állnak messze a kínai haditengerészettől.
Vágólapra másolva!

Egy éve vár a Varjag repülőgép-anyahajó, hogy kiengedjék a török hatóságok a Fekete-tengerről. A hajót még 1985-ben kezdték építeni a szovjet flotta számára, azonban máig nem fejezték be. A félkész hajóóriást 20 millió dollárért vásárolta meg egy kínai társaság, amely úszó kaszinóvá akarja alakítani. A Varjag a tervek szerint Makaó előtt horgonyozna - írja a BBC.

A hajó azonban egyelőre csak kering a Fekete-tengeren egy dán vontató mögé kötve. A vontatót a Nemzetközi Szállítmányozási Vállalat (ITC) üzemelteti. A cég szerint a törökök - akik a hajót állítólag nagy mérete miatt nem akarják átengedni - politikai okokból akadályozzák az áthajózást a Boszporuszon.

A török hatóságok ezen a héten közölték, hogy csak abban az esetben engedik át a 67 ezer tonnás monstrumot, ha darabokra vágják, vagy ha saját erejéből képes áthaladni. "Mivel a tengerszorost nem tágíthatjuk ki, a hajót kell kisebbé tenni" - közölte a török tengerészeti miniszter, Ramazan Mirzaoglu.

Az ITC-től Joop Timmermans szerint azonban politikai okok húzódnak meg a háttérben. "Nyilvánvalóan vannak olyanok, akik nem szeretnék, ha Kínának lenne még egy repülőgép-hordozója" - mondja Timmermans. Egyes elemzők ezzel egybehangzóan azt állítják, hogy a hajó kaszinóvá alakítása csak porhintés. Szerintük a Varjag megvásárlója meglehetősen közel áll a kínai haditengerészethez. Mások szerint azonban a Varjag rozsdásodó torzója hadászati szempontból nem képvisel értéket, továbbá azt sem értik, Kína miért próbálná leplezni szándékait.

Timmermans szerint a Varjag átjuttatása jóval kevésbé lenne kockázatos, mint egy tankhajóval áthaladni a szorosokon. A török hatóságok azonban vitatják, hogy az 550 méter hosszú hajóvonta képes lenne átmanőverezni a legszűkebb részén alig 672 méter széles Boszporuszon, amely éppen ezen a szakaszán 45 fokos fordulatot is tesz.

Timmermans megerősítette azt az értesülést is, hogy a múlt hónapban egy titokzatos helikopter szállt le az anyahajó fedélzetén. A gépből kiugráló emberek, úgy tűnt, méregetnek valamit, majd felszállás előtt krétával felírták a fedélzetre: "Itt jártak a franciák."

A Varjag vásárlói napi 8500 dollárt fizetnek némi késéssel a vontatásért, de az ITC már azt fontolgatja, hogy felmondja az üzletet. "Ha a kínai partnerünk nem tesz semmit, nekünk kell cselekednünk. Csak azt nem tudom még, mit" - mondja Timmermans a BBC-nek.