Carter közvetítene a két Korea között

Vágólapra másolva!
Jimmy Carter egykori amerikai elnök felajánlotta, hogy közvetít a Korea-közi párbeszéd újraindításában. A két Korea hivatalosan máig háborúban áll egymással.
Vágólapra másolva!
Jimmy Carter
Jimmy Carter
az Egyesült Államok 39-ik elnöke

Carter 1994-ben Washington különleges követeként utazott Phenjanba, ahol találkozott Kim Ir Szen észak-koreai vezetővel, és előkészítette azokat az amerikai-észak-koreai tárgyalásokat, amelyek eredményeképpen Észak-Korea befagyasztotta atomfegyverprogramját.

Carter kijelentette, hogy ha felkérnék, örömmel tenne eleget a közvetítésnek Szöul és Phenjan között, de értékelése szerint a Korea-közi közeledésre a jelen pillanatban nagyon kicsi az esély.

A két Korea hivatalosan máig háborúban áll egymással, a köztük lezajlott 1950-53-as háborút nem békeszerződés, hanem csak egy tűzszüneti megállapodás zárta le. Az Észak-Koreát az elődjénél nagyobb távolságtartással kezelő Bush-kormányzat hatalomra kerülése óta a Phenjannal történő óvatos amerikai kapcsolatkeresés teljesen szünetel. A dél-koreai sajtó találgatásai szerint Carter bejelentése és hét végi szöuli látogatása a Korea-közi párbeszéd felújításának előszele lehet, és hosszabb távon közelebb hozhatja az enyhülést és a félsziget esetleges újraegyesítését.