Vágólapra másolva!
Az IRA tervezetet készített és adott át Angliának fegyverkészletének használaton kívül helyezéséről hétfőn. Az angol oldal "kielégítőnek" nevezte tervezetet. A javaslat várhatóan elindítja a folyamatot, amely végül elvezethet az északír katolikus csoport demilitarizálásához. Az unionisták szkeptikusak.
Vágólapra másolva!

"Az észak-ír radikális mozgalom legnagyobb fegyveres csoportja az IRA a brit oldal által is elfogadhatónak ítélt tervezetet ismertetett, mely az IRA fegyverarzenáljának ellenőrizhető megszüntetését célozza meg" - mondta John de Chastelain kanadai tábornok, a leszereléssel foglalkozó független bizottság vezetője, rendkívül jelentős és fontos előrelépésnek minősítve az akciót. A javaslatot az IRA egyik képviselője személyesen ismertette a bizottsággal. Határidőket és részleteket azonban nem tartalmaz a tervezet, így az unionisták szkeptikusak.

A hosszú múltra visszatekintő északír békefolyamat hétfői fejezetének kereteit az 1998-as nagypénteki egyezmény adja. A dokumentum negyedszázados angol befolyás után helyreállította a terület önkormányzatát, valamint megfogalmazta a megbékélési folyamat egyes állomásait. Ezek között is kiemelt szerepet kapott a két fél lefegyverzésének kérdése.

Az IRA azonban az angolbarát északír rendfenntartó karhatalom miatt (kiknek semlegességére az IRA nem látott garanciát) "megvétózta" a leszerelést és így a nagypénteki egyezményt. Az áttörés a múlt héten következett be, amikor London a lefegyverzés követelése mellett megígérte az északír rendőrség reformját is.

A tárgyalások a két fél között ingatag alapokon nyugszanak, mivel jelenleg nincs miniszterelnöke Észak-Írországnak. David Trimble, az ulsteri unionisták vezetője, július elsején lemondott. Személyében 1972 óta az első északír önkormányzati vezető távozott posztjáról, éppen a fegyver-beszolgáltatás folyamatának megakadása miatt.

A jelenlegi helyzet tehát válságos, hiszen ha a lemondástól számított hatodik héten (augusztus 12.) sem lesz önkormányzati vezetője az északíreknek, úgy a törvényhozást felfüggesztik, vagy új választásokat írnak ki. Mind a belfasti, mind a londoni törvényhozás igyekszik elkerülni ezt a két megoldást.