Folytatódnak az ohridi béketárgyalások

Vágólapra másolva!
A szkopjei elnökség hétfő este közölte, hogy a délután félbeszakadt ohridi béketárgyalások kedden folytatódnak a macedón és albán nemzetiségű pártvezetők között.
Vágólapra másolva!

A béketárgyalások lelassulását a macedón fél azon követelése okozta, hogy az albán Nemzeti Felszabadító Hadsereg (UCK) lázadóinak leszerelése előzze meg az átfogó békemegállapodás aláírását. Az UCK viszont ragaszkodik ahhoz, hogy leszerelése csakis az átfogó politikai megállapodás aláírása után, rendelkezéseinek hatálybalépésével "párhuzamosan" mehet végbe.

A nyugati közvetítők kérték a macedón felet, hogy vizsgálja felül álláspontját. James Pardew amerikai közvetítő "visszalépésnek" minősítette a megbeszélések félbeszakadását. Macedón forrás szerint Pardew és az Európai Unió küldötte, Francois Léotard rámutatott, hogy a válság katonai oldala a NATO-ra tartozik, és nem tárgya a védnökségük alatt formálódó keretmegállapodásnak.

"A macedón fél pótlólagos garanciákat követel arra nézve, hogy miképpen megy majd végbe az UCK leszerelése. Képtelenség, hogy a parlament ratifikálja a politikai rendezést, miközben a terroristák továbbra is erőszakhoz folyamodhatnak" - érvelt a macedón elnökhöz, Borisz Trajkovszkihoz közel álló forrás.

A szkopjei elnökség végül a politikai és katonai csúcsvezetőkből álló Nemzeti Tanács ülésével indokolta a hétfő délutáni "szünetet", és jelezte: keddre "előirányozták a tárgyalások folytatását, hogy a politikai párbeszéd folytatódjon".

Korábban: Megszületett az átfogó megállapodás Macedóniában