Marhavagonokon szállítják a zarándokokat

Vágólapra másolva!
Ócska, marhavagonokra emlékeztető szerelvényeken szállítja a francia állami vasút a lourdes-i kegyhelyre igyekvő zarándokokat. A súlyos betegeket nem engedik fölszállni a vonatra.
Vágólapra másolva!

"Egyre nehezebb megszervezni a zarándokutakat a lourdes-i kegyhelyre" - állítja Denis Metzinger katolikus pap a France Soir oldalain megjelent több oldalas interjúban. Kemény vádakkal illetik a francia vasutat a Lourdes-ba tartó hívők is, mondván egyre szigorúbb előírásokkal, illetve tiltásokkal találkoznak a világ minden részéből odaérkezők. Sokaknak az utolsó reményük ez az út, és a nehézségek ellenére is nekivágnak, mindenre elszántan.

Az egyházi férfi emlékeztet, hogy a francia állami vasutak, a Sncf egyik első vonala épp Lourdes felé épült meg. De ma már nem tekinti a társaság olyan fontosnak a lourdes-i utasokat, mint egykor. "Semmiféle anyagi segítséget nem kapunk, az erre közlekedő szerelvények pedig fölháborítóan elavultak. Szervezett utak esetén megkövetelik, hogy két évvel előbb lefoglaljuk a jegyeket. Majd két héttel az indulás előtt telefonálnak, hogy mégsincs hely, váltsunk inkább jóval drágább jegyeket az első osztályú kocsikra." Évente 6 millió hívő indul a városba, ebből 700 ezren vonaton. Nagyboldogasszony napján, augusztus 15-én pedig rendszeresen legalább 50 ezren szeretnének útra kelni.

A francia napilap zarándokokat is megszólaltatott, akik elmondták, hogy a lourdes-i vonatokon marhavagonokhoz hasonló állapotok uralkodnak. ami pedig végképp érthetetlen, hogy a vasutasok biztonsági okokra hivatkozva rendszeresen megakadályozzák a súlyos betegek és a fogyatékosok vonatra szállását. Holott épp ők indulnak a legnagyobb számban Lourdes-ba, a Szűzanyához imádkozni. A vasút nem akar felelősséget vállalni senkiért. Vezetőik azzal érvelnek, hogy ők is versenyben vannak, a vonalat nyereségesen kell üzemeltetniük, ezért árulják a jegyeket a lehető legmagasabb áron, különösen ilyenkor, augusztusban.