A szlovák titkosszolgálat nyomoz a Magyarok Világszövetsége ellen

Vágólapra másolva!
A Szlovák Nemzeti Párt kérésére a szlovák ügyészség és titkosszolgálat is megfigyeli a Magyarok Világszövetsége Szlovákiai Országos Tanácsát (MVSZ SZOT). A nacionalista szlovák párt azzal vádolja  a magyar szervezetet, hogy társadalmi feszültséget gerjeszt és Dél-Szlovákia Magyarországhoz csatolását akarja elérni. Az MVSZ SZOT vezetője nem érti a vádakat, szerinte a szervezet teljesen törvényesen működik.
Vágólapra másolva!

Párhuzamosan két MVSZ SZOT is működik Szlovákiában. Az egyik csoport a korábbi MVSZ elnökhöz, Csoóri Sándorhoz közelálló tanács, a másik a most megtámadott Soóky Gál László vezette csoport. Soókyék radikálisabbak a másik csoportnál, és puhasága és engedékenysége miatt támadják a Magyar Koalíció Pátját is. A csoport a közelmúltban aláírásgyűjtést kezdett a Benes dekrétum hatálytalanítása érdekében. A Benes dekrétum a második világháború után született Csehszlovákiában, és többek között a magyar és német kisebbség kollektív bűnösségét is kimondja. A dekrétumot több tiltakozás ellenére sem vonták vissza Csehszlovákia utódállamaiban.

Soóky Gál László nem érti a szlovák nemzetiek vádjait. Állítja, februárban megkapták a belügyminiszteri bejegyzést, működésük teljesen legális. "Nem nagyon értjük, hogy egy bejegyzett civil szervezet miért bántja a szlovák nemzetiek ízlését, hiszen mi semmi olyat nem teszünk, ami törvényellenes lenne."

A TASR szlovák hírügynökség információi szerint a szlovák legfőbb ügyész már telefonon kapcsolatba lépett a titkosszolgálat vezetőjével, hogy adatokat kérjen az MVSZ SZOT-tal kapcsolatban.

Ajánlat:

A Magyar Koalíció Pártja honlapja