Az USA felmondja az ABM-szerződést

Vágólapra másolva!
George Bush amerikai elnök csütörtökön kijelentette, hogy az Egyesült Államok fel fogja mondani a Moszkvával 1972-ben kötött, rakétavédelmi rendszereket korlátozó ABM-szerződést, a fegyverzetellenőrzés egyik sarokkövét.
Vágólapra másolva!

A kérdésben elhangzott egyik legnyíltabb állásfoglalásában Bush úgy nyilatkozott újságíróknak a texasi Crawfordban, hogy az egyezmény akadályozza az Egyesült Államok képességét a béke fenntartására, mert tiltja rakétavédelmi pajzs hadrendbe állítását. Az amerikai elnök hozzátette: mindezt világossá tette Vlagyimir Putyin orosz államfő számára.

Bush közölte, hogy a felmondás "a mi menetrendünk" szerint fog történni, de hozzátette, hogy egyelőre "nem gondolkodik konkrét menetrendben". Az ABM-szerződés hat hónapos előzetes értesítéshez köti a felmondási szándék kinyilvánítását.