Újabb pokolgép robbant Kolumbiában

Vágólapra másolva!
Néhány óra különbséggel két pokolgép robbant Kolumbiában. A korábbi robbantásnak két halálos áldozata volt.
Vágólapra másolva!

Autóba rejtett pokolgép robbant csütörtök este a Kolumbia északi részében fekvő Medellínben, egy kedvelt rádióadó központi épülete mögött. Tízen megsebesültek. A Caracol rádió székházának közelében elkövetett medellíni robbantás jelentős anyagi károkat is okozott.

A robbanás csak néhány órával követte azt a merényletet, amelyet a közelben található Marinilliában követtek el egy rendőrörs szomszédságában. Ennek két halálos áldozata is volt, és 25 sebesültje. A rendőrség feltélezése szerint ezt a robbantást a szélsőbaloldali Nemzeti Felszabadító Hadsereg (ELN) gerillaszervezet tagjai követték el. Az említett fegyveres csoport tagjai közül az AP szerint 15 életét vesztette amiatt, hogy - ugyancsak csütörtökön - lőszert szállítottak autójukon, és az váratlanul felrobbant. Ez a tragédia Malaga és San Andrés között, Bogotától 280 kilométerre északkeletre következett be.