A Vöröskereszt képviselői találkoztak az SNI bebörtönzött munkatársaival

Vágólapra másolva!
A kabuli külügyminisztérium tájékoztatása szerint a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának (ICRC) a képviselői vasárnap reggel felkereshették a Shelter Now International nemzetközi segélyszervezet Afganisztánban bebörtönzött munkatársait.
Vágólapra másolva!

A Vöröskereszt hat munkatársa látogatta meg a két amerikai, négy német és a két ausztrál állampolgárt, akiket a tálib hatóságok - a keresztény segélyszervezet 16 helybeli munkatársasával - együtt augusztus elején tartóztattak le. A Vöröskereszt munkatársai korábban azt közölték, hogy gyógyszereket visznek a fogva tartottaknak és leveleiket továbbítják hozzátartozóinak.

A Shelter Now International szervezet munkatársait fiatalkorúak javító-nevelő intézetében tartják fogva az afgán főváros, Kabul szívében. A tálib hatóságok szombaton egyeztek bele, hogy engedélyezik nyugati diplomatáknak fogva tartott honfitársaik meglátogatását. A szomszédos Pakisztánból a beutazó vízumot hétfőn kapják meg. Pakisztán egyike annak a három országnak, amelynek diplomáciai kapcsolata van a tálib kormánnyal. A hatóságok korábban ugyan engedélyezték nyugati diplomatáknak, hogy Pakisztánból beutazzanak Afganisztánba, de nem tették lehetővé számukra, hogy felkeressék a foglyokat, és elutasították azt a kérésüket is, hogy hosszabbítsák meg tartózkodási engedélyüket.