Szakértői csoport alakult Vajdaság alaptörvényének kidolgozására

Vágólapra másolva!
Három vezető vajdasági párt - közöttük a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) - szakértői csoportot alakított, amely azt a feladatot kapta, hogy előkészítse Vajdaság alaptörvényének szövegét.
Vágólapra másolva!

A keddi találkozón részt vett Nenad Canak, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga (LSV) elnöke és Miodrag Isakov, a Vajdasági Reformpárt elnöke. A Vajdasági Magyar Szövetséget (VMSZ) Egeresi Sándor, a párt alelnöke képviselte, aki egyben a tartományi képviselőháznak is az alelnöke. Isakov a találkozó után elmondta, hogy tizenöt napon belül megalkotják az alaptörvényt, és azután javaslatot tesznek arra, hogy azt "teljes egészében építsék be Szerbia alkotmányába". "A mi feladatunk az, hogy szervezetileg és személyi vonatkozásban egyaránt megszilárdítsuk a vajdasági parlamentet és a végrehajtó tanácsot, illetve növeljük e két szervezet tekintélyét" - közölte Isakov.

A politikus szerint a találkozón egyetértés született arról, hogy tíz napon belül megtartják azon vajdasági civil szervezetek és a szakszervezetek találkozóját, amelyek támogatják a vajdasági autonómiaplatformot. A megbeszélésen arról is megállapodtak, hogy az autonómia megvalósítása végett közösen szerveznek politikai rendezvényeket, gyűléseket, s emellett létrehoznak egy közös sajtóközpontot is. Isakov közölte, hogy a vajdasági pártok vezetői két héten belül Szabadkán tárgyalnak ismét, s a találkozó házigazdája Kasza József, a VMSZ elnöke lesz. Az említett három vajdasági párt augusztus 20-án hozta létre a vajdasági autonómiaplatformot, és követelte a szerbiai kormányzó pártkoalíciótól, a DOS-tól, hogy azonnal tűzze napirendre a tartományi autonómia teljes visszaállításának a kérdését.