Újabb tárgyalások lesznek a nepáli kormány és a felkelők között

Vágólapra másolva!
Befejeződtek a béketárgyalások a nepáli kormány és a maoista gerillák között. A felek nemsokára újra tárgyalóasztalhoz ülnek, hogy véget vessenek a véres felkeléseknek.
Vágólapra másolva!

A nepáli kormány és a maoista gerillák még csütörtökön befejezték egynapos béketárgyalásaikat, és ígéretet tettek egy következő megbeszélés összehívására, hogy véget vessenek az elmúlt öt évben mintegy ezernyolcszáz életet követelő felkelésnek.

A kormányzat és a gerillák képviselőinek közös nyilatkozata szerint a megbeszélés békés, nyugodt hangulatban zajlott le, és a felek elégedettek voltak a bizalomépítő első forduló eredményeivel.

A tárgyalások óriási előrelépést jelentenek, hiszen ez volt az első párbeszéd a két fél között, amióta 1996-ban a maoista lázadók hadjáratot indítottak az alkotmányos királyság megdöntésére, és egy kommunista köztársaság létrehozására.

A gerillák átmeneti kormány felállítását, új alkotmányt és a köztársasági államformára való áttérést követelik a kormányzattól. A nepáli kabinet még nem adott választ, de szóvivője szerint a tárgyalások előrelépést jelentenek a "maoista probléma békés megoldása felé".

A kormány korábban jelezte, hogy az államformaváltást ugyan ellenzi, de hajlandó a földreform megindítására, valamint a korrupció és a szegénység elleni hatékonyabb harcra.

A felek megállapodtak, hogy két héten belül újra tárgyalóasztalhoz ülnek.