Rasszista államnak nyilvánították Izraelt

Vágólapra másolva!
Rasszista államnak nyilvánította a Rasszizmus-ellenes konferencia Izraelt. A konferencián kiadott nyilatkozatban népirtással és háborús bűnökkel vádolják a zsidó államot. A nyilatkozattól több emberi jogi szervezet is elhatárolta magát.
Vágólapra másolva!

A dél-afrikai Durbanban az ENSZ rasszizmusról szóló konferenciájával párhuzamosan folyó Rasszizmus-ellenes Konferencia "apartheid államnak" nyilvánította vasárnap Izraelt, mely "háborús bűnökben népirtásban és etnikai tisztogatásban" bűnös - jelentette a CNN.

A zsidó államot elítélő deklarációt a 3000 küldött többsége elfogadta. A nyilatkozat jelentős támogatottsága sokkolta a zsidó képviselőket, akik kivonultak a találkozóról. Egyes nemzetközi emberi jogi szervezetek, például az Amnesty International és a Human Rights Watch elhatárolta magát a deklarációtól.

Simon Perez izraeli külügyminiszter kormányának aggodalmát fejezte ki. "Ez az antiszemitizmus és anticionizmus kirobbantotta gyűlölet híján van bármiféle megfontolásnak" - közölte Tel Avivban Perez.

Az ENSZ emberi jogi főbiztosa, Mary Robison szerint a nyilatkozat sajnálatos módon egyenlőségjelet húzott a rasszizmus és a cionizmus közé, és a fő konferenciát lezáró nyilatkozatba sem szabadna bekerülnie - írja a CNN.

Koábban: