Szaddám unokatestvére szakít a rezsimmel

Vágólapra másolva!
Mind jordániai, mind iraki ellenzéki források is megerősítették, hogy Szaddám Huszein iraki vezető egyik unokatestvére Jordániába menekült, és egy harmadik arab országban politikai menedékjogot kér.
Vágólapra másolva!

A 46 éves Alá Abdul-Káder Szulejmán al-Madzsid két és fél hónappal ezelőtt indult el hazájából egy marokkói üzleti útra, és azóta sem tért vissza. Jordániába szombaton érkezett meg. Iraki ellenzékiek az AP hírügynökségnek elmondták, hogy al-Madzsidnak körülbelül 10 nappal ezelőtt komoly konfliktusa támadt az iraki hatalommal, és ez késztette arra, hogy egy arab országban menedéket kérjen.

Al-Madzsid ezt hétfőn maga is elismerte, de az amerikai hírügynökségnek adott telefoninterjúját röviddel később - valószínűleg a rezsim megtorlásától tartva - visszavonta. Akkor már Szaddámot éltette, és Allah áldását kérte az iraki vezetőre. Ennek ellenére utalt arra, hogy üzleti okokból valószínűleg néhány napon belül egy harmadik arab országba utazik.

Hétfőn délután Irak jordániai nagykövete meglátogatta őt ammáni hotelszobájában, azóta a férfi az újságírók számára nem elérhető. Jordániai kormányhivatalnokok közölték, hogy al-Madzsid nem kért politikai menedéket Jordánia területén.