Felfüggesztették az izraeli kormányfő elleni eljárást

Vágólapra másolva!
A brüsszeli ügyészség felfüggesztette a júniusban kezdett bírósági eljárást Ariel Saron izraeli miniszterelnök ügyében. A bíróság vádtanácsa fogja megvizsgálni, illetékes-e egy belga vizsgálóbíró az izraeli kormányfő elleni magánvádak felderítésére. Saron ellen 23 arab személy emelt panaszt emberiség elleni bűnök miatt.
Vágólapra másolva!

A panaszosok az 1982-ben a libanoni Szabra és Satila palesztin menekülttáborokban rendezett vérfürdő túlélői. A mészárlást az akkor izraeli megszállás alatt álló országrészben libanoni keresztény miliciák hajtották végre az izraeli csapatok védelme és biztosítása mellett.

Fél évvel később egy izraeli vizsgálóbizottság arra a következtetésre jutott, hogy Saron mint védelmi miniszter és más izraeli tisztek közvetett felelősséget viselnek a vérontásért. Saronnak emiatt akkor távoznia is kellett posztjáról, de bűnvádi eljárást nem indítottak ellene.

Az izraeli kormányfő brüsszeli védőügyvédje épp erre hivatkozva kérte az ügyészséget, hogy függessze fel az eljárást, mert Saron ügyét már kivizsgálták Izraelben, s így a brüsszeli eljárás sérti Izrael állam jogi szuverenitását.