Interneten is támadnak a pedofilok az Egyesült Államokban

Vágólapra másolva!
Évente négyszázezer gyereket bántalmaznak pedofilok az Egyesült Államokban. A fiatalok sokszor jól ismerik a velük erőszakoskodókat, de egyre terjed az internetes zaklatás is.
Vágólapra másolva!

Szakértők az ország 17 nagyvárosában több száz gyereket kérdeztek ki, illetve számos gyermekvédelmi csoport adatait gyűjtötték össze. Az eredmények azt mutatják, hogy a legveszélyeztetettebb csoportba azok tartoznak, akik elszöktek otthonról, hiszen a túlélésért bármire képesek. Leginkább az utcán élő gyerekek vannak kitéve az erőszak, a drog és sokszor a gyilkosság veszélyeinek.

Az általános hittel ellentétben a támadóknak csupán négy százaléka idegen. A gyermek bántalmazója legtöbbször annak környezetéből, családi köréből kerül ki.

A felmérés kimutatta, hogy a másik nagy veszélyfaktor az internet. Az amerikai gyerekek egy ötöde jelezte, hogy nem kívánt módon idegenek zaklatták őket a világhálón keresztül. Az internetes zaklatók felgöngyölítésére különleges "álruhás" nyomozókat vetnek be - jelentette a BBC.