A tálibok cáfolnak, és Bin Ladent is védik

Vágólapra másolva!
Az amerikaiak egyre inkább úgy vélik: Oszama bin Laden szaúdi terroristavezér állhat a merénylet hátterében. A tálibok ezt tagadják, és hivatalosan elítélik a merényletet.
Vágólapra másolva!

Wakil Ahmed Muttawakkil a tálib külügyminiszter cáfolta azt, hogy ők állnának az Egyesült Államokon végigsöprő terrortámadások mögött. A külügyminiszter közölte: kormánya elítéli a terrorizmust.

Az Afganisztánt irányító tálib rendszer elítélte az Egyesült Államokon kedden végigsöprő merényletsorozatot, és egyben úgy vélte, hogy nem Oszama Bin Laden szaúdi milliárdos áll a támadások hátterében. A tálib kormány iszlámábádi nagykövete kedden este rendezett sajtóértekezletén elítélte, és terrorcselekménynek nevezte az Egyesült Államokban aznap történt támadásokat.

A Pakisztánban működő AIP afgán hírügynökség szerint Abdul Szalam Zajef nagykövet leszögezte: "Ez egy terrorista cselekmény volt, és mi erélyesen elítéljük." A hírügynökség szerint a tálib rendszert képviselő diplomata alapos vizsgálatot követelt, és sürgette, hogy a terrortámadásokért felelős személyeket juttassák az igazságszolgáltatás kezére. Az afganisztáni tálib kormány egyik szóvivője kedden a dél-afganisztáni Kandahárban kijelentette, hogy Oszama Bin Laden nem lehet a felelőse az Egyesült Államokban aznap történt terrorista akcióknak. "Az, ami az Egyesült Államokban zajlott le, nem közönséges emberek műve. Ez kormányok munkáját feltételezné. Sem Oszama Bin Laden, sem mi nem is lennénk képesek egy ilyen cselekményre" - közölte a Reutersszel Abdul Hai Mutmaen. A szóvivő leszögezte: "Mi nem támogatjuk a terrorizmust." Mutmaen szerint a terrorcselekményeket vagy az Egyesült Államok belső ellenségeinek egyike vagy valamelyik nagyobb riválisa követte el.

Az Afganisztán területének túlnyomó részét uraló tálibok menedéket nyújtanak Oszama Bin Laden szaúdi származású terrorista vezérnek, akit Washingtonban a világ legveszélyesebb terroristájának tartanak. Eddig már több amerikai érdekeltség ellen szervezett támadást, köztük az Egyesült Államok kenyai és tanzániai külképviselete ellen. E robbantásos merényleteket követően az amerikai erők manőverező robotrepülőgépekkel csapást mértek Afganisztánra. Bin Laden 1998-ban kijelentette, hogy az összes amerikai állampolgár törvényes támadási célpont.

Amerikai illetékesek azonban egyelőre névtelenül, szakértők pedig egyre nyíltabban adnak hangot azon feltételezéseiknek, hogy a kedden elkövetett terrorcselekmények értelmi szerzője - minden tálib tagadás ellenére - igenis Oszama bin Laden lehetett. Egy kormányzati tisztségviselő, aki nem kívánta felfedni kilétét, azt mondta: vannak jelek, miszerint az Oszama bin Laden szellemi irányítása alatt álló Al-Kaida szervezet lehet a felelős, de megállapított tényként ezt még nem lehet kijelenteni. Richard Holbrooke, az Egyesült Államok volt ENSZ-nagykövete szerint sok minden mutat Oszama bin Laden körének irányába.

Keringenek olyan sajtóértesülések, hogy Oszama bin Laden hetekkel ezelőtt "példátlanul kiterjedt" akciósorozatot helyezett kilátásba amerikai "érdekeltségek" ellen.