Csodában reménykednek a mentőalakulatok

Vágólapra másolva!
Tovább folytatják a kutatást a mentőalakulatok 15 órával az amerikai terrortámadás után. Jelenleg a World Trade Center északkeleti tornyának alsó nyolc emelete még áll, bár bármikor összeomolhat. Itt keresik most a túlélőket, azonban a munkát nehezíti a másik toronyból felszálló füst. A mentőalakulatok szerint csak a csoda segíthet. A korábbi hírekkel ellentétben nem két, hanem három túlélő van eddig.
Vágólapra másolva!

A szürkeséggel és a törmelékekkel küzdenek a mentőalakulatok a World Trade Center két összeomlott tornyának környékén. Keleti-parti idő szerint éjfélkor váltották le a mentésben résztvevőket, az újonnan belépők friss erővel láttak neki a túlélők utáni kutatásnak.

Helyi idő szerint 10 órakor omlott össze a két torony, de csak késő délután érkeztek a hírek arról, hogy mobiltelefonról valaki segítséget kér a romok alól. A korábbi hírekkel ellentétben nem két, hanem három embert, egy férfit és két rendőrt húztak ki a törmelékek közül.

Kiderült: a mobiltelefonos férfi a New York-i készenléti állomást hívta, de nem sikerült az összeköttetés. Ekkor felhívta Pennsylvaniában élő testvérét, aki értesítette a rendőrséget. Szerencsére testvérétől elég információt kapott arról, merre keressék őket, így hamarosan mindhármukat kimentették. "Ez volt az első pozitívum ezen a borzalmas napon" - mondta a rendőrségen a beérkező hívást fogadó ügyeletes a CNN-nek.

A hír új erővel töltötte fel a további túlélők után kutatókat is. Jelenleg az északkeleti torony még álló nyolc emeletére koncentrálnak. Az első emeletig elértek, innét meg kell teremteni az összeköttetést a többi szinttel.

A földön közben buldózerek vágnak utat a törmelékben. A sötétben a szomszédos házakon felállított reflektorokkal világítják meg a terepet.