New York este, utcáról utcára

Szántó András, a New York-i Columbia egyetem tanára a várost járta a terrortámadás után. Helyszíni tudósításából kiderül: döbbent nyugalom lett úrrá az embereken. A vidékről érkezett többszáz orvos is vár: még nem fértek hozzá a legsúlyosabb sérültekhez. A romok alól többen mobil telefonon hívják hozzátartozóikat.

New York most ezer szomorú beszélgetés. Mert csak a beszélgetés, a beszéd kényszere, a legkisebb részletek összehasonlítása, csak a halál- és rémhírek méregetése tudja valamiféle értelmezhető mederbe terelni azt, ami itt ma történt.

New York, este tiz óra. Véget ért a legszörnyűbb nap, lassul a város, kezdi megtalálni a helyét ez a szörnyűség a világtörténelem szörnyűségeinek koordináta-rendszerében.

De furcsa módon a város maga nyugodt. Halálian nyugodt.

Most kezdik el mutatni a tévében a legszörnyűbb képeket. Ezeket látni Magyarorszagon is, úgyhogy nem írok erről. Viszont egyelőre nem mutatják az ablakból kiugró embereket.

Délutan feleségemmel biciklin lementünk a város déli részébe. A 120. utcából indultunk. A város északi része szinte idilli délutant töltött. Hiszen az utcák nagyjából üresek, alig néhany autó. A parkok tele napozó, olvasó, kisgyerekeiket sétáltató családokkal.

A 70. utca környékén, a Hudson folyó partján egy gyepes területen élénk focimeccs. De néhány lépéssel arréb, ahonnan már a füstöt is látni, nagyobb embercsoport. Ez volt az év egyik leggyönyörűbb napja. Egyetlen felhő sincs az égbolton - kivéve a délről hömpölygő füstöt.

Körülbelül száz ember gyűlt itt össze, néhányan rádiót is hoztak, mások sortban, bicikln, mintha egy szokásos későnyari délután lenne. Csak a távolban a hatalmas füstfelhő. És a kép közepébol hiányoznak a megszokott tornyok.

Ebben a mindig túl hangos varosban hirtelen csak két erős hang hallható. A szirénák és a levegőben köröző vadászgépek. Furcsa, videkies hangulat ez, hiszen a New York-élménybe beletartozik, hogy a levegőben állandóan tucatnyi repülő látható es hallható.

Az 50. utca környékén, ahl kompok is kikötnek, félkilométeres embersor: New Jerseybe induló hajókra várnak. Hihetetlen fegyelmezett, nyugodt embersor.

Hamarosan leértünk a 42. utcáig, ahol már óriási mennyisegű rendőr állomásozott; innen tovább mentünk déli irányba a Hudson folyó partján; most mar tisztán látszott a füst. Sőt, délután hat óra felé újra egyre sötétebb lett, hiszen egy újabb felhőkarcoló roskadt össze.

A 20. utca körül elérkeztünk az ideiglenes kórházakhoz, amelyeket a kimustrált hajókikötőben alakítottak ki (a hullákat Ellis Islandre szallítják, a betegeket ide). A mentőautók New York környékéről érkeztek, néhány innen több száz kilóméterre levő városokból. Többszáz orvos, ápolónő, rendőr, és önkéntes mindenhol - de betegeket szinte alig látni. Néhany ember kisebb sérülésekkel, de az az igazság, hogy a legsúlyosabb sebesültekhez még nem jutottak el: túl veszélyes. Pedig most este tíz órakor már világos, hogy sokan életben vannak még. A CNN is jelenti, hogy egyre több telefonhívást jeleztek a romok alól.

Körülbelül a 10. utca magasságáig jutottunk le a Hudson menti parkban. Innen mar csak húsz tömbre van (volt) a World Trade Center, illetve ami maradt belőle. Hatalmas tömeg. Mindenki csendben nézte a füstfelhőt.

Találkoztunk itt egy ismerőssel, aki otthon látta az egészet. Látta a két repülőt. Látta az embereket, akik egymás után ugrottak ki az ablakokból. Mellettünk egy férfi két sarokra lakott az épülettől, de nem mehetett vissza. Otthontalan, de él. Ő is látta a kilencvenedik emeletről ugráló embereket.

Később egy étteremben, már ismét a mi környékünkön, nyolc ismerősünkkel töltöttük az estét. Az étterem tele volt, hiszen az emberek kényszere ilyenkor: összejönni, találkozni, egyeztetni. Ismerőseim mind újságírók, tele voltak történetekkel. Az egyik egy mentőautóról mesélt, amiből belülről dőlt a füst: füstöltek belőle a betegek és a hullák.

Itt a Columbia egyetemen nyugodt a hangulat. Holnap újra beindulnak az órák. De ez már sosem lesz egészen ugyanaz a város.

Szántó András

"A legnehezebb arra rájönni, volt-e ismerősőm, aki ott dolgozik" - az [origo] New Yorkból

"A 84. emeleten voltam, mikor a gép becsapódott"