Az FBI név szerint is azonosította a 19 géprablót

Vágólapra másolva!
Az FBI-nak sikerült név szerint azonosítania azt a 19 terroristát, akik eltérítették a négy repülőgépet kedden. A szövetségi nyomozóiroda az utaslisták alapján megtudta, hogy milyen neveket használtak - valószínűleg álneveket - a géprablók. A terroristák vélhetően az Iszlám Dzsihád szervezet tagjai voltak.
Vágólapra másolva!

A CNN információi szerint az FBI-nak az utaslisták alapján sikerült név szerint is azonosítani azt a 19 férfit, akik valószínűleg elrabolták kedden a négy, Amerika elleni támadásban részt vevő repülőgépet. Korábbi hírek 18 terroristáról szóltak. A WTC első tornyát leromboló gépen Walid Al Shehri, Wail Alsheri (vagy: Waleed Alsheri), Mohammad Atta, Aabdul Alomari és Satam Sugami néven vettek jegyet a terroristák.

A második tornyot leromboló repülőt Marawn Alshehhi, Fayez Ahmed, Mohald Alshehri, Hamza Al Ghamdi és Ahmed Al Ghamdi térítette el.

A Pentagont leromboló gép elrablói: Khalid Al-Mihdhar, Majed Mokved, Nawaf Al Hazmi, Salem Al Hazmi és Hani Hanjur. Korábban e gépnél csak négy elkövetőt feltételeztek.

A Pennsylvaniában lezuhant gép eltérítői Ahmed Al Haznawi, Ahmed Alnami, Ziad Jarrah és Saeed Alghamdi voltak. (A neveket az utaslisták angol átírása szerint közöljük. - A szerk.)

A gépeltérítők valószínűleg az Iszlám Dzsihád nevű egyiptomi terroristacsoporttal álltak közvetlen kapcsolatban. Vélhetően ez a csoport szervezte a keddi támadást is. Azonban az Iszlám Dzsihád bin Laden Al Keda nevű gyűjtőszervezetéhez tartozik.