<P class="MsoNormal">"Olyan szag van, amilyet soha nem éreztem" 

Vágólapra másolva!
Az [origo]-nak még egy szemtanú - aki szintén a World Trade Centerben dolgozott - azt állította: sokan azért haltak meg, mert az első ütközés után még visszaküldték őket dolgozni. Saman Aqdasi a Világkereskedelmi Központ déli tornyában dolgozott.
Vágólapra másolva!

Nem sokkal ezután egy férfi a tömegben CB-rádión kapta a hírt: "A Pentagont bombatalálat érte." A rettegő emberek a Világkereskedelmi Központ körül több repülő hangját is hallották, nem lehetett tudni, vajon mikor csapódik be egy másik gép. Hamarosan azonban újabb katasztrófa történt. Saman Aqdasi csupán három háztömbnyire jutott az ikertoronytól, amikor az összeomlott. Az addig csak rémült emberek ezrei most már kétségbeesetten kezdtek el rohanni az utcákon. Mindent és mindenkit vastag por borított. Emberek sokkos állapotban a szeretteiket keresték. Saman elmondta, hogy rengetegen azért vesztették életüket, mert a második becsapódást megelőzően, az épületben dolgozókat visszaküldték a WTC-be mondván, nem olyan nagy a veszély.

Másfél óra telt el, mire Saman Aqdasinak sikerült telefont találnia, hogy tudassa családjával, életben van. A metró megállt, a buszok zsúfolásig teltek, az egyébként többszáz sárga taxitól nyüzsgő New York-i utcákon most egyet sem lehetett találni. Sokan kocsik csomagtartójára ugrálva próbáltak mind távolabbra jutni a katasztrófa helyszínétől. Samant egy ismeretlen autós vett fel, aki rajta kívül már egy idősebb hölgyet is szállított. Emberek, akik egyébként talán sohasem találkoztak volna, most hirtelen egymás karjaiba borulva zokogtak az utcákon. A levegő, amely eddig Manhattan kék egét borította, most furcsa füsttel telt meg.

"Olyan szag van, amilyet soha nem éreztem korábban. Égett gumi, vagy égett ember szaga" - mondta Saman.

Bár a sokk elemeiben rázta meg az egész országot, az amerikaiak nem veszítik el a reményt. New Yorkban csütörtök este többezren gyűltek össze a Union Square-en, hogy gyertyával a kézben együtt énekeljenek, és imádkozzanak az áldozatokért.

[origo]