Országos veszélyhelyzetet rendeltek el Amerikában

Vágólapra másolva!
George Bush amerikai elnök pénteken aláírta azt az okmányt, amely megállapítja, hogy az egész ország területén veszélyhelyzet (emergency situation) áll fenn.
Vágólapra másolva!

Ennek deklarálása a jogkövetkezmények tekintetében nem azonos a "szükségállapottal" vagy "rendkívüli állapottal" - nem jelenti az országos intézmények normális tevékenységének, a demokratikus jogállam működésének, a szabadságjogoknak semmilyen felfüggesztését -, ám jogi előfeltétele volt annak, hogy intézkedjenek a tartalékosok behívásáról és a Nemzeti Gárda országos mozgósításáról.

A Pentagon 35 500 tartalékost hívott be pénteken katonai szolgálatra. Az országos veszélyhelyzet kihirdetésének indoklása szerint továbbra is fennáll újabb terrorista cselekmények elkövetésének az eshetősége. A nap folyamán amerikai nemzetbiztonsági illetékesek - összhangban a fentiekkel - felhívták a figyelmet arra: nincs ok annak feltételezésére, hogy a keddi terrorcselekményekért felelős személyek valamennyien életüket vesztették volna, illetve már nem tartózkodnának az Egyesült Államokban.