Angol bankon keresztül finanszírozta bin Laden a merényleteket

Vágólapra másolva!
Angliai és svájci bankon keresztül folytathattak pénzügyi tevékenységet bin Laden emberei. A nyomozókat a banki számlák elvezették több országba, ahol a terroristavezér kiterjedt hálózatának hívei vannak.
Vágólapra másolva!

A The Sunday Times hozzájutott azokhoz a banki dokumentumokhoz, melyek megmutatják, hogyan folytak keresztül fontok ezrei a Barclays bankban lévő számlán. A számlát egy olyan ember ellenőrizte, akit azzal gyanúsítanak, hogy Oszama bin Laden angliai műveleteinek vezetője.

Bin Laden személyesen jelölte ki Kalid al-Favvazt, egy Észak-Londonban lakó szaúdi disszidenst, hogy vezessen egy olyan szervezetet, amely látszólag jótékony munkát végez. De a terroristavezér hálózatával foglalkozó nyomozók szerint ez csak egy fedőszervezet volt, ami segítette eltitkolni bin Laden pénzügyi tevékenységét, és terjesztette nézeteit, többek közt az Amerika-ellenességet.

A dokumentumok Favvazhoz köthetők, és a tanítások és az eredeti halálos ítéletek bin Ladentől is egyenesen hozzá érkeztek. Azt is gyanítják, hogy közvetlenül kapcsolatban volt azokkal a terroristákkal, akik véghezvitték Nairobiban az amerikai nagykövetség elleni merényletet 1998-ban. Akkor 220 ember halt meg.

A bank dokumentumai megmutatják, hogy Favvaz volt az aláírója egy olyan számlának is, amely az úgynevezett Tanácsadó és Megújulási Bizottsághoz tartozott. Amerikai és brit tisztségviselők szerint ez a szervezet is a bin Laden terroristahálózatának fedőszerve.

Favvaz a Barclay banki hitelkártyáját arra használta, hogy fontok ezreit fizesse ki a Huddersfield cégtől vásárolt irodaszerekre, azaz tulajdonképpen arra, hogy több ezer példányban kinyomtassák bin Laden egy fatváját.

Favvaz mobilhívásait elemezve megállapítható, hogy folyamatos kapcsolatban volt Szudánnal, Jemennel, Szaúd-Arábiával és az Egyesült Arab Emírségekkel. Ezekben az országokban nő a leginkább bin Laden követőinek száma. Voltak telefonhívásai Washingtonba és New Yorkba is, amiből arra következtetnek, hogy oda is elvezetnek a szálak. A Barclays bank szóvivője elmondta, hogy a bank nem tud figyelni minden személyi számlára.

Favvaz most egy brit börtönben várja, hogy mi lesz a kiadatási eljárás eredménye, miután megvádolták, hogy segédkezett bin Ladennek az Amerika elleni terrorcselekmények végrehajtásában.

A Barclay bankban lévő számla valószínűleg csak egy része annak a banki hálózatnak és fedőszervezeteknek, amelyek bin Laden terrorszervezeteit segítik. A "véres pénz" nyomai elvezetnek Szudánig és olyan országokig, mint az Egyesült Arab Emírségek és Dubai. Emellett segítette iszlám fundamentalista csoportok működését Genfben, Londonban és Chicagóban.

Emellett arra is használta a pénzt bin Laden, hogy kiépítse a Bázis szervezetet és egy iszlám központú világhálózatot, amely Boszniát, Albániát és Koszovót is magában foglalja. Ahogy a szervezetek burjánzottak, úgy lett egyre nehezebb a hírszerző szervezeteknek a szálak kibogozása és a beépülés.

A tálib kormány pénzügyeibe is beleszólása van bin Ladennek

Bin Laden az 50 millió dollárosra becsült évi bevételének nagy részét arra használja, hogy földeket vegyen kiképzőtáboroknak Szudánban és Afganisztánban. Szudánban felállított két befektetési társaságot, a Ladin Internationalt és a Taba Investmentet.

Egy holding cég, egy építkezési cég és egy szállítmányozó vállalat bevétele szintén a terroristavezérhez folyik, hogy növelje óriási birodalmát és finanszírozza támadásait. Vett egy pakisztáni utazási irodát is és egy flotta halászhajót, hogy segítse emberei utaztatását.

Szervezeteinek működését több bizottság irányítja. Egy hadügyi bizottság intézi a kiképzéseket és a fegyvervásárlásokat, a pénzügyi és üzleti bizottság vezeti a vállalatait. Van egy fatva és iszlám tanítások bizottsága, továbbá egy médiabizottság, amely kiad egy hetilapot.

Nagy farmokra és vendégházak vásárlására költenek a népes terrorista misszióknak. A gépeltérítők, akik részt vettek az Amerika elleni támadásban, anyagilag jól el voltak látva, hogy fizetni tudják például a pilótaképzés költségeit, az egyetemi tanulmányokat és a mindennapi szükségleteiket.

Bin Laden valószínűleg az Afganisztánban működő tálib kormány pénzügyeinek legalább egy részét ellenőrzése alatt tarja.

Korábban a British bankban befagyasztották a tálibok számláit, miután szankciókat vetettek ki rájuk az 1999-es amerikai nagykövetségek elleni merényletek után. Két hasonló számla volt a National Westminster Bankban (amelyik most a Royal Bank of Scotland). A bank elmondta, hogy az ügyfeleiről nem nyilatkozik.

Svájci bankban is keresik bin Laden nyomait

A svájci szövetségi ügyészi hivatal hétfőn nyomozást rendelt el annak kiderítésére, hogy az alpesi ország pénzintézetein keresztül juthatott-e bármilyen pénz is az Egyesült Államok ellen szeptember 11-én végrehajtott terrorakciók elkövetőihez - írja az MTI.

A Blick című svájci lap értesülése szerint a luganói Al Taqwa Management Organization AG pénzügyi szolgáltatásokat végző társaság kapcsolatban állt a washingtoni és New York-i merényletek legfőbb gyanúsítottjával, a szaúdi származású Oszama bin Ladennel. Az újság szerint három évvel ezelőtt francia hírszerző tisztek arra hívták fel svájci kollégáik figyelmét, hogy bin Laden Kuvaitból és az Egyesült Arab Emírségekből származó bevételeit az Al Taqwa társaság kezeli.

Urs von Daeniken svájci rendőrfőnök szerint a hatóságok évek óta gyanakodnak arra, hogy a pénzintézet illegális kapcsolatokat ápol a terroristavezérrel, de eddig még nem sikerült bizonyítékot találni a társaság ellen. Hansjorg Mark Wiedmer, a szövetségi ügyészi hivatal szóvivője sem tagadni, sem megerősíteni nem kívánta a Blick értesüléseit.

A svájci hatóságok vasárnap közölték: bizonyítékuk van arra, hogy az egyik gépeltérítő bizonyos ideig az alpesi országban tartózkodott, és bankkártyával két kést vásárolt. Mint az AP utalt rá, a nyugat-európai ország - az Oszama bin Laden kiadását célzó, Afganisztán ellen bevezetett ENSZ-szankciók részeként - az év során elrendelte a közép-ázsiai ország túlnyomó részét hatalmuk alatt tartó tálibokhoz köthető néhány százezer dollárt tartalmazó számlák befagyasztását.