Irak tagadja a terroristával való kapcsolatot

Vágólapra másolva!
Az iraki külügyminiszter tagadja, hogy országa bármilyen módon belebonyolódott volna az Egyesült Államok elleni múlt keddi terrortámadásokba.
Vágólapra másolva!

"Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, a nyugati országok és a világ többi része pontosan tudja, hogy Irakot semmilyen kapcsolat, sem távoli, sem szoros, nem fűzi az amerikai érdekeltségek elleni támadásokhoz" - mondta Nadzsi Szabri külügyminiszter, akinek szavait az al-Iktiszád című bagdadi hetilap idézte szerdán.

Az amerikai kormányzat egyik tisztségviselője kedden közölte, hogy a CIA olyan értesüléseket tanulmányoz, amelyek az egyik feltételezett terrorista, Mohamed Atta és az iraki hírszerzés közötti kapcsolatokról szólnak.

Az értesülések szerint - tette hozzá a tisztségviselő - idén Európában az iraki hírszerzés illetékesei találkoztak Attával, akit azzal gyanúsítanak, hogy részt vett a New York-i Világkereskedelmi Központ ikertornyaiba csapódott két utasszállító egyikének eltérítésében. A névtelenségbe burkolózó forrás mindamellett megjegyezte: a CIA nem biztos abban, hogy van kapcsolat az említett találkozó és a múlt keddi támadások között.

Richard Cheney amerikai alelnök vasárnap úgy nyilatkozott: az Egyesült Államoknak nincsenek bizonyítékai arra nézve, hogy a merényleteknek iraki vonzata lenne.

Korábban: